2011. szeptember 27., kedd

"Elég a.........."




Talán páran emlékeztek még, hogy a fent látható kiírás még az alapozás idején került ki a kerítésre, csapatunk egyik edzőmeccsén. Ekkor ez a kiírás hatalmas indulatokat váltott ki a vezetőségből, helyi újságírókból, szurkolókból. Most lehet, a fentiek mind segítenének kirakni, ( bár a maguk módján meg is teszik, újságban, honlapon, fórumokon ) de valószínűbb, hogy inkább ismét felháborodnának „hivatalból”. Ahogyan akkor nem értették eme üzenet lényegét, most ugyan úgy értetlenkednek, hogy miért nem szurkolunk ennek a csapatnak, s szinte az egész kudarcsorozatot a mi nyakunkba varrnák. Most megpróbálom úgymond „felkapcsolni a villanyt”, megértetni, amit sokan még mindig nem értenek.
Mindjárt a legelején tisztázzunk is valamit.Nekünk, Ultráknak a klub a legfontosabb. Minden cselekedetünket a ZTE FC iránti megingathatatlan hűségünk és szeretetünk motiválja.
A hallgatás eszköz, eszköz melyet használnunk kell, pedig mindannyian majd belepusztulunk, hogy azt tehessük, amit a legjobban szeretünk. Szurkolni a klubért a csapatért, egymásért.
Most még hallgatnunk kell, mert elég volt a „tizenkilencre lapot kérek játékos politikából”.
Ha valakinek van, türelme nézzen utána, hány játékos fordult meg az elmúlt négy-öt évben nálunk és ezek közül mennyi maradt itt tartósabb ideig az első csapatban. Sokat elmondó statisztikát fogtok találni.
Hallgatunk, mert nem tudunk szurkolni olyan „játékosoknak” akik nem tisztelik a klubunkat, városunkat és szurkolóinkat. Nem tisztelnek meg minket azzal, hogy alázatosan mindent elkövetve csapatként küzdjék végig a hétvégéről-hétvégére rájuk váró 90 percet. Nem szurkolhatunk mindaddig, amíg olyan „futballisták” vannak a keretben, akik feneketlen pénzkútnak nézik a ZTE FC-t.
Mindemellett a ZTE FC vezetősége elkövette azt a hibát, hogy mindenáron be akarta fogni a „pofánkat”, hogy mi csak ne fogalmazzunk meg (minden esetben jogos, szövegében kulturált) kritikát, mert ahhoz nincs jogunk. Pláne nem a lelátón. Had emlékeztessek itt mindenkit, mi Ultrák vagyunk azok, akik hosszú évek óta, pénzt, időt és energiát nem kímélve tettük a dolgunkat, országhatáron innen vagy túl elkísértük és bíztattuk a csapatunkat. Nem csak a sikerekben, hanem a kudarcokban is mindig kiálltunk a klub mellet. Mindig arra törekedtünk, hogy Zalaegerszegen jó hangulatú meccsek legyenek, hogy itt is legyen tizenkettedik játékos.(mindezért nem vártunk és nem is várunk köszönetet)
Tisztelet ZTE FC vezetőség!
Ezúton kérem/kérjük Önöket, hagyjanak fel végre ezzel,a ” lutrival”. Próbáljanak meg végre kialakítani egy stabil keretet, hogy ne kelljen minden évben „újra tanulni” a kezdő tizenegyet. Próbáljanak meg végre a klubhoz méltó ambiciózus játékosokat igazolni vagy a jelenlegiekből itt tartani hosszútávon azokat, akik megértik mit jelent a ZTE FC-ben focizni. Bízunk abban, hogy az elmúlt napokban tett vezetőségi nyilatkozatok ebbe az irányba mutatnak, és nem csak üres, valós tettek nélkül eldurrogtatott szavak lesznek ezek is, mint ahogyan azt mostanában „megszokhattuk”.
Ha Önök ténylegesen elkezdik mindezt megvalósítani, akkor biztosak lehetnek abban, hogy mi teljes mellszélességben ki fogunk állni Önök mellett és újra visszatérünk a lelátóra. Még ha netán ki is esünk, ránk számíthatnak, mi mindig ott leszünk, hogy szurkoljunk a ZTE FC-ért!
S végezetül Tisztelt Vezetőség, próbálják meg végre elfogadni, hogy vagyunk, hogy van véleményünk és ennek hangot is adunk. Próbálják megérteni, hogy mi nem vagyunk ellenség és legfőképpen nem vagyunk bűnözők! Mi nem rombolni, hanem építeni akarunk!



bdm93

1 megjegyzés:

  1. Nagyon régóta szerettem volna ezt megírni. Köszönöm, hogy megtetted helyettem. Minden szavaddal egyet tudok érteni.
    Csakazete!!!

    VálaszTörlés