2011. november 2., szerda

Megemlékezés Dunaszerdahelyen


Ma a dunaszerdahelyi stadionban gyertyagyújtással emlékeztek a szurkolók a három évvel ezelőtti brutális rendőrattakra. A DAC-szurkolók mécseseket gyújtottak abban a szektorban, ahová a csuklyás kommandósok behatoltak és kíméletlenül ütni-vágni kezdtek mindenkit. Végül az emlékezők elénekelték a magyar Himnuszt, akikhez csatlakozott a DAC vezetőedzője is.
Három éve válasz nélkül a dunaszerdahelyi rendőrterror
Emlékszem! 2008. november 1-je, tipikus őszi nap volt, Dunaszerdahely városa viszonylag csöndes volt, habár már akkor megszállták a rendőri egységek a békés csallóközi kisvárost. Egyesek szokásos szombati bevásárló körútjukra indultak, míg mások, a szurkolók azonban másra készülődtek. Az ősi rivális, a pozsonyi Slovan érkezik a városba, délután meccs lesz a városi stadionban – tudta mindenki, aki a sárga-kék csapatnak szurkolt.
A mérkőzés előtt pár órával gyülekezőt fújtak a szurkolók az egyik belvárosi áruházlánc parkolójában. Szép számmal jöttek össze a drukkerek, nem volt hiány a sárga-kék és a piros-fehér-zöld színekből sem. Mintha válogatott meccsre készülődnénk, arcot festettek, zászlókat lengettek és felvonultak

a Fő utcán. Lehet 2008. november 1-jén utoljára látott ekkora szurkolói felvonulást a város,
szinte az egész Fő utcát ellepte a sárga-kék szurkolók tömege. Természetesen a „díszkíséret”
sem hiányozhatott, rendőrök hada vonult a szurkolókkal a stadion háta mögé. Mert, ha jött az
ún. „nagycsapat”, a Slovan vagy a Nagyszombat bizony a hazai szurkolók szinte kitaszítottak saját
stadionjukból, csak hátul mehettek be. Az úton DAC-rigmusok, vidám éneklés és természetesen Ria-
Ria-Hungária szólam tele torokból a közel ezer felvonulótól! A Városi Sport- és Szabadidőparkban
a szurkolók avatták fel mindenféle külsőség nélkül a várpalotai Trianon Múzeum ajándékát,
a Trianon-emlékművet. Nemzeti színű szalagokat kötöttek rá majd elénekelték a Himnuszt és
irány a stadion! Minden lépést rendőrök figyeltek, mint utóbb megtudtuk közel ezer rendőr volt akkor Dunaszerdahelyen, mintha háborúra készültek volna. A rangadóról nem hiányozhattak a magyarországi drukkerek sem, akik félretéve az ellentéteket a DAC csapatának jöttek szurkolni szinte
az egész országból.

Bent vagyunk a stadionban, szinte alig van hely már a mérkőzés előtt egy órával, utoljára a Bayern München elleni mérkőzésen telt meg ennyire a stadion, ember-ember hátán, rendőr-rendőr hátán. A hazai keménymagot a magyarországi szurkolók is segítik, akik feldíszítették zászlaikkal a pályát a lelátótól elválasztó kerítést. Itt vannak az ellenfél csapatának szurkolói is. És szinte majdnem egy egész szektort elfoglalnak a csuklyás rendőrök is, akiket bizony nem a mérkőzés érdekelt, hanem csak arra a bizonyos parancsra vártak…


A mérkőzés elkezdődik, előtte már hangolt mindkét tábor. A hazaiak gyönyörű koreográfiája után megáll az emberben a levegő, jön a Himnusz. Tízezer magyar torkából hallani: „Isten, áldd meg a magyart!” A slovanisták nem nyugodnak, méltók akarnak lenni hírükhöz, gyalázkodnak és pirotechnikai eszközöket dobálnak, megcélozzák a rendezőket. A pályán két elszánt csapat, a lelátókon két ellentétes tábor. Valóban szinte úgy tűnik válogatott mérkőzésen járunk.

És elérkezett a 17. perc… Az újságíró szektorban voltam, onnét fényképeztem. Hirtelen csak annyit láttam a fekete csuklyás rendőri egységek elindulnak a mellettük lévő DAC szektor felé és ütnek- vágnak mindenkit. Döbbenetes pillanatok voltak azok, a tehetetlenség, az igazságtalanság és a harag percei következtek. Miért minket? Mit tettünk? Miért a magyart verik, amikor a slovanisták randalíroztak megérkezésük óta, fákat téptek ki, a házak udvarába petárdákat dobtak, a pályára görögtüzeket hajigáltak, nemzetgyalázást követtek el. Miért? Nem volt válasz és máig sincs! Illetve, az akkori belügyminiszter és a rendőrség vezetője rögtön kiállt a rendőrök mellett és randalírozó huligánoknak nevezte a DAC-szurkolókat, megbélyegezve azokat egész életükre! És csak annyit láttunk, áll a játék és hirtelen mentősök rohannak be, rendőrök a pályán, a fényképészek és a televíziós stábok egymás hátán. Majd helikopter érkezik a pálya háta mögé. A sérültek ellátásakor a slovanisták még mindig dobáltak, illetve kárörvendezve kiabáltak. A hazai szurkolókon mély döbbenet érződött és jogos harag, gyűlölet! Közel húsz perc után folytatódott a játék, de már nem volt az igazi. Sem a pályán, sem a lelátón. Mindenkiben a 17. percben történt események játszódtak le. Brutális rendőrattak a dunaszerdahelyi stadionban. A végeredmény is elszomorító volt, hiszen 4:0-ra kikaptunk. A lefújást követően mint, akik jól végezték dolgukat hazamentek a legények – Slovan szurkolók és a csuklyások.


Mi pedig otthon a televízióból tudtuk meg, az élete első DAC mérkőzésére érkező vörösmajori Lengyel Krisztiánt életveszélyes sérülésekkel a pozsonyi kórházba szállították. Több szurkoló megsérült és nem maradtak el a letartóztatások sem. Aznap a szlovák rendőrség és a szlovák kormányhatalom példát akart mutatni a felvidéki magyarságnak! A lecke pedig véresre sikeredett, a magyar szurkolók vére száradt aznap a szlovák rendőrök gumibotjain, viperáin, bakancsain.

És hol vannak a bizonyítékok? Azokat máig sem mutatták be. Sem az előző kormány, sem a mostani bukott kormány. Senki nem törődik a megvert DAC szurkolókkal, a halálból visszatért Lengyel Krisztiánnal! Kárpótlásról szó sincs, inkább szigorú szabályokról. Zászlótörvényről, nyelvtörvényről, állampolgársági törvényről és minden olyan rendelkezésről, amely a felvidéki magyarokat igyekszik megfosztani emberi méltóságuktól.


2008. november 1-je nem a demokrácia napja volt Dunaszerdahelyen, hanem egy olyan államhatalomé, amely véres példát akart statuálni!

És hol tartunk három évvel a szörnyű tragédia után? Az addig nagy létszámú szurkolói közösséget szétdarabolták, a magyar zászlókat és színeket kitiltották a stadionokból, a fanklub zászlaján lévő „Felvidék” felirat vörös posztó Szlovákia stadionjaiban, a DAC-szurkolóknak el kell viselniük az állandó nemzetgyalázást Szlovákia szerte, sok esetben korlátozzák jogaikat és megalázzák őket emberi mivoltukban és még mindig nem kértek bocsánatot a megvert szurkolóktól és Lengyel Krisztiántól! És bizony nincs senki, aki felvállalná az érdekképviseletet Szlovákiában…


November 1-jén emlékezzünk a három évvel történtekre is, a brutális rendőrattakra és arra a fiatalemberre, aki jelképe lett a mérkőzésnek, a vörösmajori Lengyel Krisztiánra! Csak bízni tudok benne, hogy eljön egyszer az idő, amikor felkeresik őt az illetékesek és átnyújtják neki a szlovák állam bocsánatkérését, valamint teljes kárpótlást ítélnek meg számára az egész életén át magán hordozó testi és lelki sérülésekért.

Amíg viszont nincs bocsánatkérés és kárpótlás emlékeznünk kell és beszélnünk kell róla. Beszélnünk 2008. november 1-éről… Ugye, Önök is emlékeznek?




Sajtónyilatkozat a 2008. november 1-i DAC-Slovan bajnoki mérkőzés kapcsán
A Yellow Blue Supporters DAC szurkolói fanklub sajnálatos tényként veszi tudomásul, hogy három évvel a DAC-Slovan bajnoki mérkőzésen történt rendőri beavatkozás után sem történt semmi érdemleges az ügy kapcsán. A sokat emlegetett felvételeket nem mutatták be, a rendőrattak
legsúlyosabb sérültjét Lengyel Krisztiánt azóta sem kárpótolták.
A fanklub a mai napig indokolatlannak ítéli meg a rendőri beavatkozást, amelyre a DAC-szurkolók nem szolgáltattak okot az említett mérkőzésen. Szomorúan állunk azon tény előtt is, hogy a magyar zászlókat, sálakat és magát a piros-fehér-zöld színt kitiltották a szlovákiai stadionokból és szurkolóinkat mint a bűnözőket úgy kezelik egyes stadionokban. Az YBS a jövőben sem alkuszik meg az emberi méltóság sárba tiprása kapcsán és kiáll minden DAC szurkolóért, akit jogtalanul büntetnek meg vagy vernek meg magyarsága miatt!
-KA-

forrás: http://ultrasliberi.hu/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése