2016. június 28., kedd

Nyílt levél

HAJRÁ MAGYARORSZÁG!
„NYÍLT LEVÉL
INDULJON AZ UTAZÁS!
Magyarország számára véget ért a magyar emberek döntő részének újra hitet, őszinte örömet adó,nemzetet egységbe kovácsolni képes, eufórikus hangulatú Európa Bajnokság. Az ebben tevékenyrészt vállaló minden szereplőnek – legyen az vezető, játékos, szurkoló, újságíró vagy bármely egyébközreműködő -, nagybetűs KÖSZÖNET jár, természetesen legfőképpen a válogatott tagjainak, hiszen az érdem nagy része az övék!
De ahogy azt mindenki elmondta, amiben mindenki reménykedik, ez csak a valódi utazás kezdete és nem csupán egy 2 hetes fellángolásról beszélhetünk.Ahhoz pedig, hogy ez valóban így legyen meg kell őrizni - és a klubfutballba is átültetni - ezt atörékeny egységet, amely minden itthoni probléma ellenére megteremtődött csapat, vezetőség ésSZURKOLÓK között. Mert aligha tagadható, hogy az elért eredmény minden szakmai precizitás, jól kimunkált előkészület és tapintható csapategység együttállása ellenére sem jött volna létre, hamindehhez nem kapcsolódik szervesen egy olyan szurkolói bázis, amely nyugodtan mondhatjukkiemelkedett az európai mezőnyből!
Az a több tízezer a csapattal tartó szurkoló, fanatikus, akik a meccseken és azokon kívül olyan pluszmotivációt, energiát tudott közvetíteni, olyan hangulatot teremtett Franciaország utcáin ésstadionjaiban, amelynek képei bejárták az európai sajtót, ahol pár szenzációhajhász médiumot kivéve a legpozitívabb jelzőkkel illették az egyedülálló magyar szurkolást és szurkolókat.
Aligha van tovább lehetőség mellébeszélni, hazudozni a „csupán balhét kereső, családokat alelátókról távol tartó, szélsőséges, náci, fekete-zöld- kék pólós szurkolókról, ultrákról, huligánokról,lecserélendő, stadionokból kiszorítandó kisebbségről”. Ez a fajta kommunikáció csupán a nemzetben, egységben gondolkodni nem akaró, a magyar közbeszédet mérgező egyre kevesebbek sajátja lehet, így végérvényesen megbukott.
Történelmi esélyt kapott arra minden szereplő a magyar futballban, hogy a focink legkevésbé átgondoltan és jól láthatóan elhibázottan szabályozott szegmensét, a szurkolói szabályrendszert olyan határozottsággal és az eddigiektől drasztikusan eltérő szemlélettel átírja, ahogy tette azt futballjával, megújult mentalitásával a magyar válogatott a kontinenstornán.
Ehhez pedig fenntarthatatlan és felesleges szabályzóktól mentes, a való élethez és a józan észhezigazodó, az egész országban EGYSÉGES szabályrendszerre és MINDENKI SZÁMÁRA KORLÁTOK NÉLKÜL NYITOTT STADIONOKRA van szükség.
Kérünk minden döntéshozót, hogy ezúttal ne szalasszák el kompetencia és hatáskör hiányra vagybármi egyébre hivatkozva ezt az esélyt és oldják meg azonnali intézkedések megtételével e problémakört, hogy a magyar stadionokban is legyen esély legalább hasonló hangulatú meccsekmegrendezésére, mint amelyeket a francia helyszíneken élhetett meg az ország!
Kérünk továbbá minden futball iránt érdeklődő magánszemélyt, szervezetet, médiumot, hogyfelhívásunk megosztásával, terjesztésével, pozitív visszacsatolásával segítse a hazánkban sokunkáltal régóta várt futball hangulat és futball szeretet fenntartását, megőrzését!
HAJRÁ MAGYARORSZÁG!
2016.06.28.
A magyar szervezett szurkolói csoportok”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése