2013. szeptember 8., vasárnap

Ultras Zalaegerszeg on tour GipsyLand!



 Ultras Zalaegerszeg on tour GipsyLand! 

Talán az elmúlt 10 év egyik legfontosabb válogatott meccse következett számunkra, hiszen az óriási tét mellett nemzetünk legnagyobb ellensége ellen léptünk pályára. Mindenki tudta, hogy menni akar, de azt még senki sem, hogy hogyan. Válogatottat buzdító szurkolói csoport különvonatot szervezett, így a sima illetve szurkolói csoportokhoz nem tartozók utazása kipipálva. Több hetes szervezkedés és egyeztetés után, Zalaegerszegről 18 fő a pécsi brigáddal együtt utazott egy nagybusszal a román fővárosban. 18 fő mellett még útra kelt egy 9 fős mikró illetve különvonattal és repülővel is érkezett pár fő. Így  kicsivel több, mint 30 fővel képviselte a zalaegerszegi színeket. Nagybuszos társaság éjfél után indult el és közel 18 órás út után ért Sepsiszentgyörgyre ahol, már szép számú ferencvárosi illetve debreceni társaság tartózkodott. Gyors szállás intézés (Ezúton is köszönet a fradista barátainknak a segítségért) után nyakunkba vettük a várost.  Vacsora és pár ital elfogyasztása után szállásra visszaérve pihentünk meg pár órára. Hajnali órákban buszt vonatra váltottuk és több magyar brigáddal elindultunk bukarestbe. A vonaton Fradi, Debrecen, Vidi, Újpest, Kispest, Dunaújváros, Pécs illetve ZTE szurkolóiból közel 300 fő jött össze a közös célért. Rendőrök már Sepsiszentgyörgyön a brigádra álltak, így borítékolható volt, hogy bukarestben nem lesz szabad mozgásterünk. Így is lett, már vártak minket a robotzsaruk az állomáson. Összeterelés után hangosan, petárda robbanások közepette elindult a fekete sereg a belvárosba. Az első felhördülésre nem is kellett sokat várni, a váróterembe beérkezve román provokáció várt minket, erre pár ember ugrott, de gyorsan csitultak a kedélyek hiszen, nem pár hülyegyerek miatt érkeztünk és azért, hogy 100 m után már szét legyünk fújkálva. Fél órás séta alatt megtapasztaltuk mennyire is utálnak minket ebben az országban, gyakorlatilag minden autóból mutogattak, sajnos nagyobb csoportnak nyoma se volt. Rendőrök bevezettek minket a bukaresti „Váci utcába”, ahol mindegyik brigád elfoglalt egy neki tetsző éttermet illetve italozót. Ahogy telt az idő úgy vált mindenki egyre feszültebbé, hiszen a románok csak megfigyelőiket küldték az utcába. Mindenki reménykedett, hogy megérkeznek. De ők nem jöttek, inkább bujkáltak és a lepattanót keresték, mint az igazi cigányok. Mivel ők nem jöttek, gondoltuk megyünk mi, rendőrség nem így gondolta ők jobbnak látták, ha busszal megyünk a stadionhoz.  A szűk utcából megpróbáltunk áttörni, amire a válasz könnygáz és gumibotozás volt, jó pár percre felborítva a rendet az utcában. Gumibottok segítségével pedig felvertek minket a buszokra. (Visszatérve a rendőrökre amíg nem kezdődött el a dobálózás addig egy szavunk nem lehetett a rendőrökre, nem volt felesleges provokáció, baszogatás és egész napos méregetés.) 4 busszal elszállítottak minket a fan zone-ba, itt egyből ellátták pár magyar sérültet az orvosok. A zónában egyre csak gyűlt és gyűlt a nép, zalai szekció is teljessé vált, befutott a kisbuszos és a vonatos társaság. Kisbuszos társainknak is kijutott az izgalomból, hiszen ők egy nagybusznyi brassóival találkoztak. Mieink mellett Újpest, Diósgyőr és Vasas szurkolók tartózkodtak a pihenőben, így a románok a megállás után inkább a gyors távozást választották. Beléptetés botrányos volt, több rendőrsorfallal felezték és negyedelték a magyar tömeget. Sikeresen ketté is szakadt a mi brigádunk is. A csoport egyik fele az alsó szektorban a másik fele pedig a felső szektorban foglalt helyet. Stadionban még egy kis mozgolódás alakult ki, de a rohamosok gyorsan rendet raktak. Bukaresti stadion egyébként nagyon szép és impozáns látványt nyújt. Szomorú, hogy ebben a putriban van egy ilyen létesítmény, míg nálunk még mindig csak tervek vannak rá, de mint tudjuk, mindenről a szurkoló tehet Magyarországon. Himnuszunkból szinte semmit se lehetett hallani, hiszen mind a 45ezer román végig ordította és fütyülte. Himnuszok után egyből gólt kaptunk ez hideg zuhany volt, második gól után teljesen elhalkult a magyar tábor. A vége 3:0 lett, elmegy a p*csába az egész válogatott és a szövetség is, akik a szünetben ingyen itallal és hot-doggal vásárolták meg a szurkolókat!
 SZAR MOCSKOS MLSZ! Kiléptetés is botrányosra sikerült, közel 1 óra várakozás indulhatunk a buszainkhoz, bukarestet éjfél után hagytuk magunk mögött. A haza út hosszú és fárasztó volt, szombat éjszaka értünk haza Zalaegerszegre. Eredménytől eltekintve egy nagyon jó túrán vagyunk túl, sikeres nemzeti összeállás volt, amit sajnálhatunk, hogy egy-két bocskorost nem tudtunk meghúzkodni a betonon.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése