2012. december 3., hétfő

Régi szurkolói csoportok-Western Front

Pár héttel ezelőtt az interneten láttam egy pár darab képet egy bizonyos Western Front nevű csoportról akik zalaegerszegi lelátói életet erősítették a kilencvenes években.Innen jött az ötlet hogy a régi már megszűnt zalaegerszegi szurkolói csoportokat megszólaltatjuk, hogy meséljenek a múltról a csoportról hogy s miképp működött.A WF egykori alapítótagjának, és egyben vezetőjének van lehetőségünk feltenni a kérdéseket.

Mikor kezdtél meccsre járni, és mikor alakítottátok a csoportot?
-Már a 80-as években jártam focira és kosárra is.A WF-t 1993 decemberében alapítottuk néhány "csácsi" fiatallal,akik szervezett formában is támogatni akarták városunk csapatait.

Hány főt számlált a csoport?Ultra vagy inkább hool vonal dominált?
-Fénykorunkban:) mintegy 25-30 fő alkotta csoportunkat.Nemrég a kezembe került a taglista,sajnos szinte mindenki eltűnt azóta stadionok lelátóiról.Elsősorban ultra szemléletű társaság voltunk,még saját pirotechnikusunk is volt,aki házilag gyártotta a látványfokozó eszközöket.Neki már a kezdetekkor meggyűlt a baja a rendőrséggel,pedig akkoriban jóval elnézőbb volt a hatóság...

Meddig működött a csoport?Miért szüntetek meg?
-Ha jól emlékszem 96-97 körül szűntünk meg,pontosabban kollektíven beléptünk az Armadába,egységben az erő címszó alatt.Azért ezt az idősebbek kifejezetten el is várták tőlünk.


Melyik táborral, esetleg táborokkal volt baráti viszonyotok?
-Ferencváros,Szeged.A Western Front drapijai meg is jelentek az Üllői úton és a Szeged stadionjában is. 

Politikai nézetek mennyire játszottak közre a csoport működésében?
-
Természetesen mindenki nemzeti érzelmű volt,mondhatni alap elvárás volt!

Te a mai napig benne vagy azért a lelátói életben.Szerinted a mai mozgalom erősebb  vagy mint ami a 90-es években volt?
 -Ez nehéz kérdés...Akkoriban azért jóval nagyobb tömegek látogatták a stadionokat.Rendszeres volt a piró,majdnem minden hétvégén készült valahol egy koreográfia.Az utcán is nagyobb volt a mozgás,de ez annak is köszönhető,hogy jóval lazább volt a rendőri készültség.Ebből a szempontból az idei év jelentős változást hozott,ezt inkább nem részletezném,a szakértők tudják miről beszélek..:)Nem hinném,hogy össze lehet hasonlítani a két időszakot.Azóta bejött a casual kultúra,az ustawka.Nem gondolom,hogy akkor erősebb volt a mozgalom,csak valahogy őszintébbnek tűnt az egész.Biztos sokan nem így látják,de állok a viták elébe!:)

Az elmúlt 10 év zalaegerszegi szurkolói életről mi a véleményed?
-Az Armada aktivitása csökkent,ez tény,de még itt vagyunk,létezünk és remélem okozunk még kellemes meglepetést a fanyalgóknak!:)A legfontosabb változás az Ultras Zalaegerszeg megalakulása volt.Nagyon szép dolgokat csináltak a lelátókon és az utcán sem vallottak szégyent.Én személy szerint büszke vagyok rájuk,csak így tovább srácok!

Köszönjük hogy vállaltad ezt a beszélgetést.Végezetül pedig mit üzensz a feltörekvő ifjúságnak?-Nagyon jó úton haladtok,a mentalitás 100%. Azért próbáljatok még több embert bevonni a csoportba!Meg kell mutatni a fiataloknak,hogy ez az igazi élet,itt tényleg igaz barátokra találhatnak és nincs is jobb időtöltés, mint a Zalaegerszegnek szurkolni!CSAK A ZETE!

 Zárásként pár kép a Western Front történelméből.Remélhetőleg a többi régi már megszűnt csoportokból is tudunk megszólaltatni embereket,legalábbis ezen fogunk dolgozni.








 




  

:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése