2011. augusztus 9., kedd

Bojkott!

A zalaegerszegi szervezett szurkolói csoportok körében már a szokatlanul korai szezonkezdet előtt is felmerült a hazai meccsek bojkottálása, a "megszokottnál" is több jött-ment idegenlégiós érkezése miatt. Ekkor azonban még úgy döntött a többség, hogy nem emeli fel a hangját, mára azonban bebizonyosodott az amit előre sejtettünk.
A sokad osztályú délszlávok kiegészülve a lélektelen magyar játékosokkal pontosan azt a teljesítményt nyújtják, ami várható volt.
Látva az idei első négy fordulót, valamint a tavaszi "szereplést",a rendezők felsőbb utasításra történő cselekedeteit, és nem mellesleg a "huligántörvényt", úgy döntöttünk, hogy az első két hazai mérkőzés után az őszi szezon egyik legnagyobb meccsének ígérkező Haladás-ZTE nyugati rangadón sem jelenünk meg szervezett formában.

Ezúton hívjuk fel minden szurkoló társunk figyelmét, hogy ne vegyék figyelembe a klub "lekenyerező" megnyilvánulását, az elmúlt hetek-hónapok teljesítményét nem lehet figyelmen kívül hagyni 600Ft-ért. Gyökeres változásra van szükség, mind a játékosok mentalitását, mind a klubvezetés felfogását illetően.
Reméljük a szombati meccs után mindenki el tudja majd dönteni, hogy az előző évek derbijei, vagy az idei tetszett-e neki jobban.

"Jó szórakozást"


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése