2011. március 17., csütörtök

Visszatekintő

Beszámoló, és képek a tavaly nyári Albán túráról.

Július 30. Eljött végre a nap, amire már több mint egy hete készült a társaság, mind testileg, mind lelkileg.A már-már hagyománnyá váló reggeli kolbász után elindultunk a stadionhoz, a kedd éjjel kölcsönvett Tesco-s kocsit teljesen feltöltve utazótáskákkal, és persze sörökkel. A határig semmi különös nem történt, mindenki lelkesen fogyasztotta az italkülönlegességeket, a kannás boroktól egészen a 60 Celsius fokos pálinkáig. Letenyénél aztán két orosz tini lány keltett feltűnést, páran Tiranába invitálták őket, páran pedig azt kérték rajtuk számon, hogy miért nem ők – és hozzájuk hasonló szépségek – tartózkodtak nálunk 50 évig.Horvátország kopárságát csak még több itallal bírta a társaság, bár volt, aki ekkor már az igazak álmát aludta a sofőr számára fenntartott „utazó lyukban”,összemocskolva az ott tárolt összes váltóruháját. (ekkor persze ez még nem derült ki) Az egyik benzinkúti pihenőnél azonban egy csoport medvével találtuk szembe magunkat, és persze egyből rájuk is támadtunk. Volt, aki ütéskombinációkkal próbálta a medvéket megfékezni, valaki diplomatikusan kezet nyújtott nekik. A mókának a horvát benzinkutas békedelegáció vetett véget, távozásra szólítottak fel minket, a porig alázott medvék pedig folytathatták meglehetősen egyhangú életüket.Ezt követően az Adria felé vettük az irányt. Tengerparton mindenki nagyon boldog volt, főleg azok a kelet-német turisták, akiknek újabban már nem jó a Balaton. A társaság itt is több féle módon foglalta el magát. Többség fürdött, bár az egyikünk 60 literes hányását követően senkinek nem volt kedve halat játszani. Társaság másik része Kick-Boxer körmérkőzéseket tartott a büfében, ahol az amúgy nem túl józan brigádot is felülmúlta a pincér, akiről hamar kiderült, hogy a kedvenc zeneszáma a Nika Se Perimeno.Szerencsére a tengerparton elveszettnek hitt ereklyék is előkerültek, kivéve egy személyi igazolványt.Ezt csak azért okozott gondot, mert még 3-4 határátlépés várt ránk. Minden mindegy alapon úgy gondoltuk, hogy embercsempészetre adjuk a fejünket, a már említett alvóhely segítségével.Az éjszaka a többséget elnyomta, csak páran bírták a túrát, ők is Gjonnak és fergeteges slágerének köszönhették, hogy nem bírtak aludni.Csempész módszerünk egész jól működött, ám az utolsó határátkelésnél egy szemfüles montenegrói határőr feltépte a redőnyt és megrökönyödésének egy„wátizdisz” felkiáltással adott hangot. A válasz sem volt bonyolultabb: „disziz…ööö…. he just sleep”. Szerencsére folytathattuk a mókát, így a hajnali órákban megérkeztünk Albániába.A kóborkutya-benzinkút-tehén látványossághármasból kb. 100 méterenként kaptunk ízelítőt. Első albán megállónkat követően hideg sörrel feltankolva indultunk Tiranába.Amint megérkeztünk ebbe a metropoliszba egyből toll és hűtő mágnes árus cigánygyerekek tapadtak ránk, és nem bírták felfogni hogy nem veszünk semmit.(ennek később rossz vége lett)A meccsig hátralévő 5-6 órát mindenki a különböző italmérőkben töltötte. Voltak akik helyi specialitásokat is megkóstoltak. Az étel nagyon ízletes kutya vagy patkányhúsból volt, ezért a többség a helyi Mc. Donald’s kínálatából falatozott.A kezdő sípszóig az összes kapható sört megkóstoltuk a stadion közeli, és távolabbi kocsmáiban. (az egyikben legalább 12 plazmatévén nézhettük a VB-t).Atrocitás csakis egyszer ért minket, amikor tojásokkal próbáltak eltalálni minket, inkább kevesebb, mint több sikerrel.Maga a meccs nézhetetlen volt, kapura lövésünk sem volt, majd talán itthon bizonyítanak a srácok.A 90 perc leteltével visszaindultunk az esti dugóban veszteglő buszunkhoz, és elindultunk haza, oda hol apánk háza állt, ám előtte az egyik tollárus fiú annyira felidegesítette egy budapesti barátunkat, hogy egy jól irányzott rúgással kb. 200 tollát és talán pár csontját is sikerült eltörni.Egy albán csöves még fel akart lógni a buszunkra, de lebukott, ezért az albán rendőrök hajánál fogva rángatták odébb. Hazaúton többen kifejlesztették a nyitott alvás módszerét, ezen kívül nem telt el úgy 10 perc, hogy valaki ne böfögött volna tele egy-egy szemeteszsákot.A rövidebb út kedvéért ezúttal nem a horvát autópályát, hanem a montenegrói és bosnyák főutakat választottuk, amelyek olyan szűkek voltak, hogy két tehén és egy birka sem fért el egymás mellett, nem hogy egy busz.Bosnyák határőr barátunkat Arkan tigrisei minden bizonnyal piszkálták gyermekkorában, mert jókedvünk eredményeként 50 eurós birság járt.(No dress, no smile! Fifty Euro!)A rommá lőtt házak látványa csempészett barátunkat olyan szinten felidegesítette, hogy teljesen kifakadt. Elpanaszolta, nem érti, hogy miért nem fejezik be ezeket a kurva házakat. A Bosnyák olcsóság eredményeként buszunk újabb sörarzenállal telítődött, mindenhol folyt a Sarajevsko és a Jelen pivo.Az elviselhetetlen szagok már-már szomáliai mélységbe taszították a társaságot, de ennek köszönhetően kiderült, hogy a szomálok ősi ellenségei a magyar nemzetnek, így minden szomálra halálbüntetés vár.A magyar szakasz hátralévő része azzal telt, hogy még legalább 40 alkalommal meghallgattuk Delhusa Gjon remekét, így az egész busz kívülről tudta.Végül pénteken este hét előtt nem sokkal értünk haza Zalaegerszegre, innen volt, aki még további italokat juttatott a szervezetébe, de a legtöbben nyugovóra tértek.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése